A különféle lények, amelyeket ma sárkánynak hívunk, valószínűleg nem azonos eredetűek, de mégis egymással párhuzamosan jöttek létre különböző kultúrákban a világon, talán fosszilizálódott dinoszaurusz- és ősemlős csontmaradványokra született magyarázatképpen.

 

A kínai sárkányok (többek között) általában jóságos lények, míg az európai sárkányok és a perzsa mitológia sárkányai ellenségesek. A kígyószerű mágikus lények már a mezopotámiai mitológiában is jelen voltak. Tiámat, aki megszülte Lahmu és Lahamu víziszörnyeket, sárkányszerű vízikígyó. Az akkád mitológiában szárnyas kígyók, kígyótestű kimérák jelentek meg, mint Mushussu, Tiámat gyermeke, Marduk „háziállata”. Ez a hettita mitológiában fejlődött tovább önálló, isteni szintű lénnyé, aki a Mardukkal azonos Viharistent is legyőzte.

 

A keresztény vallás sárkányai jellemzően mint a Sátán (ördög) vagy annak szolgái jelennek meg. Szent György vértanút a sárkány legyőzőjének tekintik. A magyar sárkány a honfoglalás idején még egy törzsi tisztséget jelölt, s csak később vált elválaszthatatlanná a nyugati-keresztény mitológiákban szereplő bestia képétől. A magyar mitológia hagyományos sárkány-képe nem hüllő, hanem humanoid figura, akinek adott esetben több feje lehet, ami lelkeket szimbolizál. A 'sárkány' szó jelentése valószínűleg "fehér kán".

 

A 15. század elején, Magyarországon is működött egy magát Szent György védelme alá helyező világi lovagrend, a Sárkány Lovagrend. A Rend jelképe egy sárkány, pontosabban egy ouroborosz volt. Tagja volt Vlad havasalföldi fejedelem is, akit a sárkány latin neve után Vlad Draculnak neveztek el. Az ő fia volt a későbbi Vlad Ţepeş (Karóbahúzó Vlád), röviden Drakula.